Erdély földje és népe Fordította, 
bevezetô tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi 
Szabó György

Első kötet

"A mai Barcaság vagy Brassó vidéke – nem teljességében, hanem csak részben – Fehér vármegyébôl szakadt ki. Mert ha az Endre-féle híres kiváltságból, 36 amelynek a nemes szász nemzet fennmaradását és gyarapodását köszönheti, igaznak fogadjuk is el azt, hogy a szász föld határai közé volt rekesztve a Barcaság is, ezt sohasem adták oda a szászoknak úgy, hogy a területén ne lettek volna közvetlenül Fehér vármegyéhez tartozó részek is. Mindenesetre, amennyire mostanság emlékeznek rá, Törcsvár kilenc hozzá tartozó birtokkal együtt Fehér vármegye tagja volt, továbbá ismeretes, hogy régente Zernest és Tohán birtokok is ugyanahhoz a várhoz tartoztak, következésképpen a mondott vármegyéhez számítottak. Hasonló helyzetben volt Barcaújfalu és Komlós, sôt némely szász falvakban lévô részbirtokok, ha nem is egész falvak. De részletezzük ezeket az említett sorrendben. a) Ami Törcsvárat illeti, amely I. Lajos, Magyarország királya idejében Tydrixkô, másként Dietrichstein helyére a brassóiak költségén épült, s a kiváltságlevelekben a Therch, Thurch, Teorch stb. nevekre hallgat, továbbá, ami a hozzá tartozó kilenc falut illeti, amelyek: Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Zajzon, Pürkerec, Apáca és Krizba, az említett várat Erdély vajdái bírták, akik egészen 1498-ig várnagyokat állítottak oda. Ámde ezek a várnagyok a brassóiakat és a Barcaság többi szász lakosát sok kellemetlenséggel zaklatták, erre mutatnak Magyarország királyainak a különbözô kiváltságai és rendeletei, amelyekkel megkísérelték féken tartani a várnagyokat. Ilyen a Zsigmondé 1397-bôl, amelyben meghagyja, hogy Teorts (vagyis Törcs) és Királykô várnagyai ne háborgassák a brassóiakat.37 Hasonló tartalmú ugyanazon Zsigmond 1424-i rendelete. 1427-ben ugyanô meghagyja, hogy a várnagyok a brassóiaktól ne szedjenek rendkívüli vámokat. Ismeretes ennek a Zsigmondnak 1419-bôl való parancsa, amely egyszerûen elrendeli, hogy a törcsvári várnagyok ne követeljenek adót a brassóiaktól. Ilyen tartalmúak Mátyás 1460-ból és 1467-bôl, nemkülönben Hunyadi János erdélyi vajda 1443-ból való rendeletei, de vannak még mások is. Éppen ezért Magyarország királya, Ulászló, leginkább a kellemetlenkedések elkerülése végett az említett várat a mel- 119 lette elterülô kiterjedt földdel (erre mutatnak a kiváltságlevélnek ezek a szavai: „A Turchau nevezetû mezô használatával is” stb., ahol az idô tájt a brassóiaknak nem kevés falusi házuk volt látható) és a nevezett falvakkal Brassó városának adta azzal a feltétellel, hogy tíz év letelte után a király az egészet visszavásárolhassa 1000 forint lefizetése által, mely összeget kölcsönbe vette a brassóiaktól. Ha pedig a királynak vagy utódjának nem lesz rá szüksége, maradjon a városé, de úgy, hogy saját költségén tartsa karban, erôsítse meg és védelmezze. Történt ez 1498-ban, amely évnek a vége felé ugyanaz a király újabb 2000 forintot kölcsönzött a brassóiaktól, és a várat az elôbb említett feltételekkel elzálogosította nekik 3000 forintért. Az 1496. és 1500. esztendôben ugyanazon Törcsvárat tartozékaival együtt a többi lakos nemesi telkei közül teljesen kiemelték úgy, hogy az azutá- ni idôben ezek mind az adófizetés, mind a használat tekinteté- ben a szászok közé számítódjanak. 1500-ban Ulászló király a sóvám jövedelmét, amelyet máskor Földvár mezôvárosban szoktak befizetni, áthelyezte és ráruházta Törcsvárra. Ugyanabban az évben a király elrendelte, hogy a Törcsvárhoz tartozó cigányokat a várnagyok ezután ne vegyék ôrizetbe. 1508-ban Ulászló király ismét 2000 forint kölcsönt vett fel a brassóiaktól, s ezt az összeget beszámíttatta a vajda fizetésébe, s így 5000 forintért a várat zálogban hagyta. Nem sokkal ezután még 1300 forintot vett fel, és így már 6300 forinttal tartozott a brassóiaknak, ezért a többször említett várat tartozékaival együtt újra rájuk íratta, elzálogosította, és kötelezte magát, hogy huszonöt esztendô leforgása elôtt nem váltja ki, így teljesen kivette a vajda hatáskörébôl, és engedélyezte, hogy ha a vajda viszsza akarná szerezni, az egész szász nemzet fegyveres kézzel szállhasson szembe vele, de mégis azzal a feltétellel, hogy a várat folyton tatarozzák, és Törökországban tartsanak kémeket. Ezt a kiváltságot ugyanazon Ulászló 1513-ban megerôsítette. A vá- sárlási levelet, amellyel Ulászló a várat és tartozékait elválasztotta a nemesi földektôl, ugyanez a király erôsítette meg 1507- ben és 1515-ben. A mentesítési okmányt ugyanazon 1515. évben a kolozsmonostori konvent írta alá, késôbb János király 1531-ben, Izabella 1557-ben megerôsítette, majd legutoljára 1568-ban II. János, de azzal a feltétellel, hogy évi 2000 forintot 120 fizessenek hozzájárulásként a török adóhoz. Ezt a mentességet ismét megerôsítette Báthory Kristóf, Erdély vajdája 1577-ben és Báthory István, Lengyelország királya 1583-ban, 1602-ben Bá- thory Zsigmond 200 forintért megújította. 1615-ben a kincstári javak összeszámlálása alkalmával Törcsvárat tartozékaival együtt a kincstárhoz számítják. 1617. március 2-án Bethlen Gá- bor ünnepélyes okiratban megparancsolja, hogy a brassóiak mutassák be törcsvári jószágaikra vonatkozó dokumentumaikat; ezt nem sokkal ezután az országgyûlésen megsürgetik, de mivel erre nem kerül sor, a szóban forgó javakat a kincstár magának kö- veteli. Mégis 1625-ben és utoljára 1651-ben a brassóiaknak adták. 1652-ben megtörtént a beiktatás az Appr. III. 82, 2. feltételei mellett. Így tehát a kiváltságlevelek alapján bemutattuk, hogy az említett helységeket nem olyan régen csatolták a Barcaság vidéké- hez, s korábban ezek Fehér vármegyéhez tartoztak. aa) Mivel a Barcaság határain belül fekvô egyes területek Fehér vármegye jogkörében maradtak e földnek a szászokra való átruházása után is, ezért ezek a vármegye nevét megtartották, s mivel Brassó városához nagyon közel estek, ezért tévesen a Brassó vármegye néven emlegették. Ugyanígy a székelyek ispánjait is, akik közül a legtöbben Erdély vajdái voltak, és hozzá- juk tartozott Törcsvár és vidéke legfelsôbb ellenôrzése, helytelenül ugyan, de Brassó ispánjainak is nevezték. Íme, a kiváltsá- gok bizonyítéka: István, Erdély hercege 1351-ben Szent Lukács evangélista napján38 Budán kibocsátott oklevelében, mellyel a barcasági káptalannak meghagyja a tized visszaadását, így rendelkezik: „István, Isten kegyelmébôl Erdély hercege összes híveinek, mind az országunkban lakó nemeseknek, mind a nem nemeseknek, akiknek tudomására jutott ez az írás, fôleg Critius fiának, Miklósnak, Brassó ispánjának, úgyszintén a viceispánnak és összes, a jövôben bármikor leendô utódjainak jelentjük” stb. Ez a Miklós pedig Erdély vajdája és a székelyek ispánja volt. Erre azonban bôségesebb bizonyíték van I. Lajosnak, Magyarország királyának 1355-ben a brassói káptalan elôtt írott kiváltságlevelében, ahol nyíltan brassói ispánnak is nevezi azt, aki a székelyek ispánja. A király írása így hangzik: 121 „Lajos, Isten kegyelmébôl Magyarország királya stb. Híveinknek, Miklósnak, a nagyságos férfiúnak, Erdély vajdájának és Zonik ispánjának, úgyszintén a nagyságos Leukusnak, a székelyek ispánjának és brassói ispánnak; nemkülönben Domokos fia Péternek, az említett Brassó vármegye viceispánjának üdvözletünk és kegyelmünk. Elmondotta nekünk Miklós koronai plébá- nos és brassói dékán” stb.39 Ebbôl egészen világos, hogy sem a vármegyét, sem az ispá- nokat nem helyesen nevezték el Brassóról. Ha a szász vidéknek ezek az ispánjai brassói vagy barcasági fôtisztviselôk lettek volna, nyilván nem történhetett volna meg, hogy azok a törvények szorongassák ôket, amelyeket Pomariusnál olvasunk.40 Példá- nak okáért I. Lajos41 király 1377-ben rendeletet bocsátott ki, hogyan kell fogadni és megajándékozni a székelyek Brassó városába érkezô ispánját. Mária királynô 1385-ben úgy rendelkezett, hogy a székelyek ispánjai ne szervezzenek gyakori bemeneteleket a Barcaságba, s a költségeket térítsék meg. Mátyás király pedig 1459-ben rendeletet adott ki a törcsvári várnagyok szoká- sos társas kiszállásával kapcsolatban. Zsigmond király 1395- ben intézkedik, hogy a székelyek ispánját Brassó városában fogadni kell és meg kell ajándékozni. Albert király 1439-ben rendeletet ad ki, hogy a székelyek ispánjai a város polgárait és a Barcaság lakosait szabadságaikban ne háborgassák és ne tartóztassák fel. Ezekbôl tehát arra következtetünk: a székelyek ispánjait helytelenül nevezték brassói ispánoknak, és ôk semmilyen jogot nem gyakoroltak Brassó vidékének királyi szászai vagy a Barcaság fölött. Végül a régi iratokban azt olvassuk, hogy „prázsmári, feketehalmi ispánok” stb., de bizonyosra veszem, hogy így nevezték s ezzel a címmel tisztelték meg az egyes mezővárosok bíráit."


1778. május 28-át írtak, amikor nagytiszteletû Benkô József úr, Erdély egyik jeles polihisztora, az erdôvidéki Középajta községben, amely „Erdély iskolai Kollégiumainak könyvtáraitól tá- vol esik, és ezért a hazai történelem megírására nem elég alkalmas”, befejezte nagy mûvét, a nyomtatásban 1200 oldalnál is terjedelmesebb Transsilvaniát.