Római kor

Budakeszi lakottságára utaló első emlékek még az új kőkorszakból származnak. A római korban is éltek itt emberek, amelyekről egy a világon is ritka síremlék feltárása tanúskodik.

A település határában a “lange-” és “letze teilung” dűlőben római telep nyomai találhatók. Kisvárdai Gyula helyi tanító végzett itt ásatásokat és a Nemzeti Múzeum osztályvezetője, dr. Paulovits is megállapította a római település tényét. Az 1930-as években határköveket ástak ki, melyek egyikén “legio duodecim” és “Aurelius Castor” feliratok olvashatók. Hasonló, a római időkből származó jelzőkövet találtam 1964-ben a Budakesziről Budaörs felé vezető műúttól bal oldalra fekvő területen “V Castrum” felirattal. Rómer Flóris, a híres archeológus tudós az 1868-as Archeológiai Közleményekben leírja a Budakeszin feltárt sírokat az alábbiak szerint:

“Közelmúlt nyáron, május 17-én a szentendrei hajón utazván Lattyák János budakeszi segédlelkész úr, volt egyetemi hallgatóm figyelmeztetett egy május 10-én a budakeszi temetőben felásott római sírra, és egy egészen ép agyagkorsóval, réz fülbevalóval, s mintegy 10 darab római éremmel, melyek Maximianus, Maximinus, Licinius, Constantinus, Magn. Crispus Falvia, Max. Fausta Augusta Constantinus, Jun. és Valentinianus uralkodóktól valók. S így az előbb általam leírt sírok korához elég közel állanak kecsegtetvén, miket Petz helybeli lelkész úr nekem átadand, ha személyesen érte megyek, elhatároztam a holmikat gyűjteményem számára megszerezni. Június 8-án délután kigyalogoltam, és a sírásóval értekezvén megígértem, hogy nemsokára az ásatás folytatására kirándulok. Budakeszi vidékén sok jeles műemlék találtatik, mely többnyire a gazdák udvaraiban hever. Így találtam egy ház előtt, az írásra fektetve gyönyörű, s igen érdekes órát, több oszloptöredéket, és egyéb faragványokon kívül egy római férfifőt is, mely jelenleg gyűjteményemben fel van állítva.

Június 14-én reggel dr. Henszlmann Imre, Deák Farkas, Dőry Dénes és Mihályú János egyetemi joghallgató urakkal megjelentünk Budakeszin, de fájdalmunkra a sírásó gyógyfüveket ment keresni, és csak délben vala az erdőből hazajövendő. Addig az említett tárgyak felmérésével és rajzolásával foglalkoztunk, míg a ft. lelkész úr, szíves házigazdánk nem tudott a munka idején valakit előkészíteni, ki azon a helyen, melyen emlékeztem, hogy a sírásó a római kőkoporsót kijelelte, ásni késznek nyilatkozott. Alig kezdtük a földnek elhányását, Tschumber Katalin, Pomori Emil korán elhunyt sírja közelében, midőn 3′ mélységben a fedő kőlapra akadtunk. Első teendőnk volt, a kő fekvését és terjedettségét megállapítani, minélfogva láttuk, hogy a sír maga keletre volt, s a csontváz benne fejjel kelet miért is e köveket csákányokkal kettétörték: ezen okból a fedél maga, mely faragatlan, nem simított, sem írással el nem látott kőlapból állott, ásatásunk alkalmával csak 3′-nyi hosszúnak találtatott, szélessége 2′, vastagsága 4′-nyi volt, és az egész alsó keretjén a kőragasz nyomai látszottak. A koporsót képező kőlapok magassága 2′-nyinak találtatott, hossza a fejtől jobbra eső lapnak 2 1/2′: a sírt a fejnél záró darabnak 8′, vastagsága pedig 6′-nyi. Mivel a sír alsó, a lábak felé eső részének csákányokkal való elvágásánál némi cserépedények és csontok találtattak, ezeket a sírásó kivette. Könnyen lehet az, hogy kisebb részletekre nem figyelve több apróság földdel együtt újra eltemettetett: mi egyedül egyik oldalbordát és egy kézküllőt voltunk képesek megtalálni. A talált tárgyak közül birtokomba kénült a ft. lelkész úr szívességéből egy fekete agyagkorsó, melyet vízhordásra használnak. Magassága 11 1/2′, szája nyílása 2′, fenékátmérője 3 1/2′, legmagasabb hosszúsága 7′: ásatásunk alkalmával pedig egy rézfibula, mely a közönséges fibulák alakjától, nagyságától el nem tér semmiben. Déltájban eljött végre sírásónk és társával együtt hozzáfogván az előbbitől délnek fekvő helyen, északkeleti irányban az 1860-ban meghalt Rumpl Anna sírja mellett, ugyanavval párhuzamosan találták épségben a másik sírt. Az egész sírbolt 4′-nyíre találtatott a föld alatt, feneke cementtel volt kitapasztva. Rábukkantunk a koponyára, a mellkasra és egyéb csontokra. A talált ékességek fiatal nőre mutatnak. Fogaknak hibássága és kirágottsága beteges állapotára látszanak utalni. Találtatott egy bronz fülbevaló töredéke, azon finom sodronnyal, amellyel ez a fülbe kapcsoltatott, és kis bronz pincette, mely nem más, mint a római volsella, csipesz a haj vagy szőr kihúzására. Lábainál találtunk egy kisebb agyagbögrét, füle le volt törve. Továbbá állt a lábainál köcsög alakú korsó, fogantyú nélkül. Ezek a sírok középosztályú embereké lehettek, a talált műemlékek egyszerűsége és szegénysége bizonyítja. E sírok 284-375 Krisztus utániak.” Dr. Arányi Alajos értekezletet tartott 1880. május 25-én az Országos Régészeti Társulat ülésén. Az Archeológiai Értesítő 1881. évi száma tartalmazza az értekezlet anyagát. Többek között írja, hogy “Budakesz, itt domborművű feliratos kövek, szobortöredékek, és egy csinos római öblöny ásattak ki. Budakesznek északi határán látszik a hajdani sippszári román templomnak nyoma, galagonya, mogyoró, csipkebokrok között.”

A régészek 2006-ban a Szőlőskert alatt elterülő és neolitiumi és késő bronzkori települések kutatásakor egy 6500-7000 éves emberi maradványt találtak. A mellé tett sírmellékletekből az derül ki, hogy a vonaldíszes-kottafejes edényeket készítő nemzet tagja volt. Ez a kultúra ezen a vidéken viszonylag ritkaság.

A mai római katolikus templom udvarában 1997-ben végzett ásatások az 1761-66 között épült barokktemplom alatt a település nagyságához képest jelentős méretű középkori templom falcsonkjaira bukkantak. A régészeti kutatások során felszínre került a román kori templomalapozás, a 15. századi bővítés, a gótikus sekrestye, amelynek falába vadászjelenetes római kori sírkövet és római kori oltárkövet is beépítettek. Az ásatás során bizonyossá vált, hogy a templom környéke, a falu központjának múltja mintegy 1000 évre nyúlik vissza.  Jelenleg szabadtéri előadásokat rendeznek itt.

Budakeszi nevét egy 1296-os keltezésű oklevélből következtetve az ősi Keszi törzs valamelyik nemzetségétől kaphatta. Feltételezhető, hogy a tatárdúlás után alakultak ki Al- és Felkeszi. A mai római katolikus templom környékén elterülő Alkeszi királyi alapítású kápolnáját 1267-ben említik először.

A római időket követően az első történelmi utalást Bártfay Szabó László monográfiájából tudjuk meg, mely szerint Benedek püspök 1295. június 15-én bérbe adja a budai nagytizedet, továbbá a keszői, nyéki tizedeket 140 márkáért Prenner Kuchnak és Marthen Hermann iparosnak. 1317-ben Arinka Thegus Péter özvegye háztelkét a Kezui papnak eladja.

A honfoglalást követő évszázadok

A falu honfoglalás kori eredetére utal a Budakeszi-Barackosban feltárt, a X. század közepére keltezhető köznépi temető. Ilyen lelet mindössze négy került elő a Kárpát-medencében.

Budakeszinek 1329-ben már önálló plébániája van, területileg a veszprémi püspökséghez és a budai főespereshez tartozik.  Budakeszi neve a XIII-XVII. században különböző neveken szerepel. Kezu, Kesző, Villaolkezy, Keseu, Kezy, Kezew, Kezou, Kezui, Keszü. Ezt bizonyítják a Canonica visitatio jegyzőkönyvei, majd később a Zichy család levéltárában található elnevezések

Középkor

Feltételezhető, hogy a tatárdúlás után alakultak ki az Al- és Felkeszi települések. Alkeszi a mai római katolikus templom és környékén mintegy 50 házból állt. Felkeszinek 1559-ben 29 adóköteles háza volt, a település Budakeszi északi irányában, a Pusztatemplomi mezőn, az Ödenkirchenwiesen terült el. Itt haladt keresztül az út (Via Zipszár) Buda felé.

Kilenc földbirtokos család viselte a Felkeszi előnevet, a Dobos, Dékán, Keserű, Jankó, Fodor, Nemes, Dobozy, Károlyi családok és Felkeszői Szomory Bálint, aki Mátyás király megbízott királyi biztosa volt.

1588. évi Pilis megye adólajstromában az áll eredeti írásmóddal: Budakezzy. 1592-ben Ex Ractus Urbany Regy összeírás készült a törökök kezén lévő helységnevek előfizetési kötelezettségeinek felsorolásáról, így a komáromi várnak kellett fizetni Keszi és Csik településeknek.

1690-ben az elpusztult helységek között vannak említve Keszi és Csik települések.

A település mindenkori fejlődését elősegítette, hogy fontos forgalmi csomópont volt évszázadokon keresztül, mivel a budai vár, Zsámbék – Székesfehérvár, Tinnye – Esztergom főútvonalában fekszik. Esztergom felé ezen az úton közlekedtek, hogy a Visegrád felé vezető utak vámjait kikerüljék.